Hosszabb bejegyzés!

Sziasztok drágák!
Most egy hosszabb bejegyzéssel készültem nektek! 
Keresgéltem, és találtam egy érdekes cikket, amit most berakok ide is, persze hírforrással megjelölve, pluszban, hozzá írom a saját gondolataimat is! A cikk után pedig néhány egyszerű kérdésre is válaszolok! 
Remélem érdekesnek fogjátok találni! 
Jó Olvasgatást, és sose hagyjon el titeket a remény! ♥
Üdv, Anna

A jelek szerint; Minden 25. Amerikai tini próbálkozott már öngyilkossággal.

   Nagyjából minden huszonötödik amerikai tinédzser próbálkozott már öngyilkossággal, és minden nyolcadik elgondolkodott azon, hogy ön kezűleg vessen véget az életének - derült ki egy tanulmányból, amelyet több ezer amerikai kamasszal készített interjúra alapoztak. A készítők szerint a fiatalokra vonatkozó számok nagyjából egybevágnak a felnőtteknél tapasztalt öngyilkossági gondolatok és kísérletek előfordulási arányaival, ami azt sugallja, hogy a kamaszévek jelentik a legkockázatosabb időszakot az öngyilkosságról szóló első gondolatok felbukkanása szempontjából. A tanulmány eredményeit az Egyesült Államokban élő körülbelül 6500 tinédzserrel készített személyes interjúkra és a résztvevők szülei által kitöltött kérdőívekre alapozták. Amellett, hogy a fiatalokat öngyilkossági gondolataikról, terveikről és próbálkozásaikról kérdezték, a szakemberek azt is megállapították, hogy mely résztvevők küzdenek valamilyen mentális rendellenességgel.

A megkérdezettek alig valamivel több mint 12 százaléka gondolkodott már el azon, hogy saját kezűleg vet véget az életének. Négy százalékuk tervet is készített, míg szintén négy százalékuk kísérletet is tett az öngyilkosságra. A Harvard Egyetem pszichológusaként dolgozó Matthew Nock és kollégái szerint azok a fiatalok, akikben felvetődött az öngyilkosság, vagy kísérletet is tettek rá, szinte mindannyian valamilyen mentális rendellenességgel, például depresszióval, bipoláris zavarral, figyelemhiányos hiperaktivitás zavarral, alkohol-, illetve kábítószer-problémákkal küzdöttek. Nock közölte, hogy a fiataloknak több mint a fele már valamilyen kezelés alatt állt, amikor tapasztalni kezdte magán az öngyilkos viselkedést. "Tudjuk, hogy az öngyilkosságot fontolgató és emiatt kockázatos helyzetben lévő gyerekek közül sokan kezelésben részesülnek. Azt azonban nem tudjuk, hogy miként tudnánk leállítani őket, mert nincs a kezünkben biztos módszer az öngyilkos viselkedés kezelésére" – mondta.

Nos, személy szerint, amikor elolvastam ezt a cikket, nem lepődtem meg. Az öngyilkos hajlam mára már, nem okoz túl nagy megdöbbenést a társadalomban. És igen, sajnálatos, de ez ellen semmit nem lehet tenni. Van egy nagyon jó barátom. Nyolc évig jártunk egy osztályba, és idő közben rettenetesen jóban lettünk. Olyan ő, mintha a bátyám lenne, de semmi több. Talán hetedikesek lehettünk, amikor az édesapja végzett magával. Mindannyiunkat megdöbbentett a hír, és a barátomat, nevezzük XY-nak, nagyon megrendítette édesapja elvesztése, ami ugye nem meglepő. Furcsa, hogy milyen hatással lehet az emberekre, egy szerettük elvesztése. Én, még hál' Istennek, nem éltem át ehhez hasonlókat, vagyis de, csak akkor még olyan kicsi voltam, hogy nem fogtam fel az egészből semmit.

Aztán később elkerültem Egerbe, középiskolába, és megismerkedtem egy csomó új emberrel. Volt egy nagyon jó barátnőm, mindig vidám volt, pörgött, rohangált, nevetgélt, csupán az tűnt fel, hogy hetente csont részegen jár be a koliba. Külön osztályba jártunk, de egy évfolyamra, így szobatársak lettünk. Egy nap, mikor bementem a koliszobába és nem találtam bent a   három szobatársnőm közül senkit, őszintén meglepődtem, de csak a vállamat vontam meg, mert egyikük sem volt osztálytársam, hát azt gondoltam, hogy talán még órájuk lehet. Beakartam menni a fürdőnkbe, de az ajtót nem tudtam kinyitni. Hallottam, hogy a barátnőm bent van, és sír. Nagy erővel belöktem az ajtót, és csak akkor láttam meg, hogy valójában vele sincs minden rendben. Ott ült a fürdőszoba padlóján, gyámoltalanul, védtelenül, és sírt. Sosem láttam őt ilyennek. Akkor jöttem rá, hogy mennyi minden tud az alkoholba, a drogba, vagy mi több, az öngyilkosságba sodorni... 

Kérdések: 

  ~Miért jelentkeztél ebbe a versenybe?

Ki szerettem volna próbálni a tudásomat úgy, hogy más valaki leértékeli, elfogultság nélkül.
  ~Melyiket választanád, design vagy írás?

Igazából, szerintem az írást, bár mindkét dolog közel áll a szívemhez. 
  ~Mennyire értesz a html kódokhoz 10-es skálán?

5..
  ~Jelentkeznél még egyszer a versenyre?

Jelentkeznék!
  ~Milyen tippet tudsz adni a beképzelt, nagyszájú bloggereknek/bloggerináknak?

Azt, hogy ne legyenek annyira elfogultak magukkal szemben, mert simán lehet, hogy van valaki aki sokkal jobb náluk, csak nem hirdeti túl magát. 

Novella * Keserű *

Sziasztok! :)
Egy magam által íródott novellával érkeztem, ami az öngyilkosságról fog szólni.
Olvassátok el, és írjatok kommentet. Remélem tetszeni fog mindenkinek, és ha nem tetszett, akkor írjátok meg, hogy miért nem. Jó pap is holtig tanul... vagy valami ilyesmi. 
Jó Olvasgatást! 

Keserű

/részlet, mert befejezése nem nagyon van/

Az egész testemben remegtem. Beleborzongtam abban, ahogyan a füst körbe lengi az aurámat. A cigaretta bűze úgy tört utat magának az orromhoz vezető legrövidebb ösvényen, mint Napóleon hadai Moszkva felé nyomulva. Sosem bírtam a cigi füstöt. Mindig arra emlékeztetett, hogy a nagyapám pontosan ebbe halt bele, de nem tudtam kikerülni. A kávézó ahol dolgoztam füstös, elzüllött, magukat „az új és jobb jövő vezetőinek” nevező hippi egyetemisták törzshelye volt. Napjában több alkalommal is ellátogattak ide, szennyezve azt a drága levegőt, amit állítólag úgy védenek. Nevetségesek.

- Kisasszony! Legyen szíves! – hallottam valahonnan magam mellől. Na, ez legalább illedelmes, gondoltam magamban, és unottan a hang irányába fordítottam a fejem. Elkerekedtek a szemeim. Nem az a szakadt farmeres idióta állt előttem, bár ezt a nem érzett szag is elárulhatta volna. Egy fiatal, jól öltözött férfiú várt a figyelmemre, és meg kell, valljam, kissé fel is csigázott a jó külsejével. Egy barna pulóvert viselt, tökéletesen tiszta és kivasalt farmerrel. A haja nem lógott zsírtól ragacsos csimbókokban a vállára, szemei kéken ragyogtak, arcát párnapos, mégis férfias borosta díszítette.

- Ne haragudjon a figyelmetlenségemért, csak tudja, annyira bántó ez a bűz – grimaszoltam, és próbáltam kerülni a zavarba kergető tekintetét.

- Egy kávét kérnék Mss…- elhúzta a mondatot és elmosolyodott. Minden bizonnyal észrevette, hogy kerülöm a tekintetét. Másodpercnyi tétovázás után a szemeibe bámultam menedéket keresve, és kiböktem a keresztnevemet.

- Pepper.

- Pepper – ismételte. Belepirultam abba, ahogyan a szája a nevem betűit formázta. Régen nem volt már itt ilyen jó társaságom. A háttérben hallatszott, ahogyan valaki összetört egy üveget, majd a bent ülő egyetemisták vad kurjongatásba kezdtek – a nevem Mikael. És megtisztelnél, ha eljönnél velem, ebédelni – megráztam a fejemet. Beleharaptam az alsó ajkamba, és lesütöttem a szemeimet – Nemet, nem fogadok el válaszként! – minden egy pillanat alatt történt. A kézfeje hirtelen landolt az én kézfejemen, és kirázott tőle a hideg. Elrántottam a kezem, ami azt a végeláthatatlan csapást eredményezte, hogy levertem a kitöltött kávét, ami fájdalmas csattanással landolt a parkettán, a föld, és vele együtt a cipőm is ázott a forró kávétól, nem eltekintve attól a ténytől, hogy még a csésze is darabokra tört. Lehajoltam, hogy összeszedjem a már jobb napokat is látott porcelánszilánkokat, ügyelve arra, hogy se valamelyik veszélyesebb darabba, se a forró kávéba ne térdeljek vagy tenyereljek bele. Mikael tétován áthajolt a pult a felett, de nem kérdezett semmit, nem nyújtott semmiféle segítséget, csak bámult rám idegesen. Éreztem a szúrós pillantását a hátamon, ami pillanatok múlva elenyészett a levegőben, majd eltűnt egy hangos ajtócsapódás kíséretében. A kávézóban hirtelen csend lett. Az a mindent körülölelő, nyugtalanító csend, ami a horrorfilmek durvább jeleneteinél szokott előfordulni. Szinte már hallani lehetett a cigaretta sercegését, és a hamu megsemmisülését a hamus tálcában. Könnyeimmel küszködve töröltem fel a kávét a földről, majd mindenkit kipaterolva az üzletből korai zárást rendeltem el. Kiakasztottam a „Zárva” feliratú kis táblácskát az ajtóra, majd ledobva kötényemet az egyik székre, bezárkóztam az épület mosdójába. Nekitámaszkodtam a mosdótálnak és belebámultam a fehér csempével kidekorált falra akasztott tükörbe. Az kicsit koszos és itt-ott repedezett volt már, de erre a helyre tökéletesen megfelelt. Egy szétesett lány nézett vissza rám. Eddig olyan jól összepakolt énem megszűnt létezni az elmúlt években. Sötétbarna hajam gubancosabb volt, mint néhány vendégemé, kék szemeim szomorúságot tükröztek, egyszerűen eltűnt belőlük az élet. Porcelán bőröm kipirult az idegességtől, és a hirtelen jött zaklatottságtól. Valami felébredt bennem, aminek megmagyarázhatatlan okai voltak. Az egész testem remegett, a szemeimből patakokban folyt a könny, ökölbe szorult a tenyerem és erőből küldött lendülettel belecsapódott az előttem díszelgő tükörbe. Hangos csörömpölés rázta meg az üzlet vékonyka falait, felordítottam tehetetlenségemben hátamat nekivetettem a falnak és ülő pozícióba csúsztam le a padlóra. Remegő kezekkel próbáltam előhalászni a telefonomat a farmerom zsebéből, és miután eme tervemet sikerült véghezvinnem, arra kellett összpontosítanom, hogy érthető üzenetet írjak annak a két embernek, akik még számítottak nekem. A húgomnak és a barátjának. Anyámról kisgyerekkorom óta nem hallottam semmit, apám pedig beleőrült nagyapa halálba. Nem maradt semmim. A lehető leggyorsabb üzemmódba kapcsolva bepötyögtem a bocsánatkérésemet, és az indokot, hogy miért készülök azt tenni, amit tenni fogok, majd megnyomtam a küldés gombot, és az sms-ek már repültek is jogos tulajdonosaikhoz.

Remegve vettem kezembe az egyik nagyobb és élesebbnek tűnő szilánkot, és farkasszemet néztem lehetséges gyilkosommal. Én voltam a gyilkosom. A saját arcképem bámult vissza rám a tükörszilánkból, ugyanaz a kipirult arc, azok a szomorú, élettelen szemek, pedig én valami mást vártam. Nagyon is mást. Azt hittem, egy zöldszemű szörny fog visszanézni, és kárörvendő vigyorba fordul majd értetlen grimasza, amikor a pillantása találkozik az enyémmel. Könny csordult ki a szememből, végigfolyt az arcomon, és én ezt figyelemmel kísértem. Ez már inkább önkénytelen reflex volt, sem mint, fájdalom, vagy bánat, amiért így cselekszem. Felemeltem a csuklómat, és a vénámra bámultam. Most is ott lüktetett, olyan szorgalmasan és odaadóan, ahogyan gyerekkorom óta végezte a dolgát. Összeszorult a szívem amiatt, hogy most mégis el kellett bocsájtanom. A penge többször is megpróbált kiszabadulni az ujjaim közül, de azok biztosan fogták. Lassan és magabiztosan emeltem a karomhoz a gyilkos fegyvert, rányomtam a hideg pengét tüzelő bőrömre, és magabiztosan végighúztam a csuklómon. Fájt. Égett és marta a bőrömet a seb. Tudjátok, kicsit olyasmi érzés volt, mint amikor az iskolában végighúzzák a körmüket a táblán. Besípolt a fülem, csak bámultam, ahogyan a vér kibuggyan a seb alól, és végig patakzik a karomon. A vasas, keserű szag befurakodott az orromba és elkábított. Szédülni kezdtem, forgott körülöttem a padló, a fejem hátrahanyatlott, már nem voltam ura a testemnek. Hallottam, ahogyan csapódik a bejárati ajtó, és valaki a nevemet kiáltja, majd lassan elsötétült minden. Átadtam magamat a magánynak.

Gépek hangos pityegésére ébredtem. Lassan kinyitottam a szememet, és óvatosan körbepillantottam a szobában ahol feküdtem. Szokatlan és ismeretlen környezet fogadott. Kellemes árnyalatú narancssárgára festett falak vettek körül, ijesztő gépek voltak rám kötve, amik a szívhangomat vizsgálták. Mellettem egy kis éjjeli szekrény foglalt helyet, aminek a tetején volt egy csodaszép rózsacsokor, és egy mobiltelefon, a gazdája, a húgom pedig ott hevert a másik oldalamon egy fotelben. A szeme csukva volt. Aludt. Felsóhajtottam és bekötözött kezemre pillantottam. Még most is égett a bőröm azon a helyen, ahol a penge érintkezett vele, és tudtam, hogy fog is. Feljebb csúsztam az ágyon, amit halk mocorgás követett. A húgom felkelt, és kikerekedett szemekkel bámult rám. Láttam, ahogyan elsötétül az arca. A száját papírvékonyra préselte össze, a szemei villámokat szórtak felém, pillanatok kérdése volt csupán, hogy kitörjön a régen szunnyadó vulkán, és mindent, legfőképpen engem, elárasszon a forró lávával.

- Sziasztok! – nyílt az ajtó, és belépett rajta a mindig mosolygós Dan. Becsukta maga mögött az ajtót és összecsapta a tenyerét. Én megmentő angyalomként, a húgom viszont lesújtva pillantott rá – Most, hogy végre mindketten felébredtetek megbeszélhetjük, szépen – itt jelentőségteljesen a húgomra bámult – emberek módjára megbeszélni a dolgokat.

- Hülye voltam. – suttogtam.

- Igen az voltál! – vágta rá a fiú, és beletúrt szalmaszőke hajába – Meg van oldva Ann?

- Egyáltalán nincs megoldva! Mi az, hogy te meg akarod ölni magad? Hogy lehetsz ennyire önző? Egyáltalán felfogtad te, hogy min mennék keresztül, ha elveszítenélek? Gondoltál te rám? Vagy arra, hogy nekem már csak te vagy meg a családomból? Nem, ugye? Én is így gondoltam! – ordította Ann és kiviharzott a szobából.

Köszöntök mindenkit.

Sziasztok! 
Sokat gondolkodtam, hogy mit kezdjek ezzel a bloggal. Először történetes blogot akartam csinálni, aztán még is megváltozott a véleményem. Ahogy böngésztem a weben lehetséges "szereplők" után kutatva, megakadt a szemem egy cikken, illetve nem cikken, csak egy kis figyelem felhíváson, ami az öngyilkos hajlamúakról, és más ilyesfajta társadalmilag bántott, kitaszított emberekről szólt. Arra gondoltam, hogy ez lesz a blogom témája. Az ies fajta "problémával" küzdő emberek segítése, saját tapasztalataim megosztása veletek. Minden héten másról fogok írni, ( bulimia, anorexia, öngyilkosság, csúfolódás, fizikai és lelki bántalmak)  sőt, ha megosztjátok velem, hogy miről szeretnétek olvasni, akkor kitárgyalom az általatok felhozott témákat is.
A blog arcának, azért választottam Taylor Momsen-t, tehát a lányt aki a fejlécen szerepel, mert szerintem ő az egyik legnagyobb és legjobb példája a kitaszítottságnak Hiszen merőben más, mint az "elfogadott" vagy "elvárt", és mégis megtalálta a helyét. A kislány a Grincs-ből, egy híres Rock énekesnő lett. Ahogy neki sikerült, mindenki másnak is sikerülhet a beilleszkedés. 
Jobb oldalt megtaláljátok a feliratkozás modult, van egy külön oldal a bemutatkozásomnak is, ahol megismerhettek közelebbről, és a chat-ben írhattok nekem :)



Xoxo Anna. "